Hát, ez egy egészen klasszikus aranyos sztori arra hogy mik is vannak.
Reggel elmentem dolgozni és szokás szerint rohanásban, nem annyira jól alvós éjjel után kikúsztam a lakásból. Sikerült olyan technikákat kifejleszteni hogy ne zavarjuk egymást lakótársakkal így simán hang nélkül de legalábbis úgy hogy a másik ne realizálja, el tud mindenki tűnni a lakásból anélkül hogy a másiknak feltűnne.
Ottalszom. Én aki fényképez. Mesélem az én szemszögemből. Hazaérve bizonyos jelek arra utaltak hogy valaki itthon van. Jééé mondom, úgy tudtam senki nem lesz itthon. A szobám ajtaja csukva, ezt furcsálltam - nem szokott, lakótársaké nyitva, benézek ott senki és csend honol a lakásban. Beléptem a szobába és pont ez a látvány fogadott. A történet valósághű bemutatása érdekében mindent úgy hagytam ahogy volt, a szárítót is mindennel ami rajta van. Mondom úristen ki alszik az ágyamban és miért is??? Aztán rájöttem hogy senki. Najó mindegy gondoltam, majd előkerül mindenki és dumálunk. Hát kiderült hogy ezt hogy ott alszik valaki nem csak én néztem be. Reggel úgy eltűntem hogy fel se tűnt senkinek - bekukkantva ott aludtam lakótársaknak akik mint kiderült gondosan becsukták az ajtót nehogy zavarjanak amíg ők készülődnek :D
Ejj nincs helye dolgoknak a lakásban de majd lesz, főleg most hogy már eldőlt hogy a lakás megtartva. Egy biztos, kell egy kulcstartó :D
